2008. március 26., szerda

Nem látok semmit, nem hallok semmit, de mondok valamit

1989-ben bekopogott hozzánk a már jó régóta esedékes rendszerváltás. A közemberek örültek, a kommunisták kevésbé, Nagy Imre meg újra lett temetve. Azóta a nép, az istenadta, ül a babérjain, és várja, hogy a elkezdődjön termelődni a kolbászkerítés.

Mert ha kapitalizmus van, akkor az magától termelődik.

A mai Új Többség, azaz Orbán Viktor, és akla, tipikusan a felemás magyar rendszerváltás végterméke. Az emberek nem tudnak ugyanis semmit arról, hogy nyugdíjpénztár, és TB járulék. Neeem, mennek a feketemunkára, aztán csodálkoznak, hogy nincs nyugdíj, mert 15 évig volt szerencséjük illegálisan dolgozni. Aztán bemennek a kórházba, és még jobban csodálkoznak, hogy rosszul felszerelt, elavult gépekkel dolgoznak.

Jön a kormány, hogy hát igen, mivel ennyire szar a helyzet, jó lenne önrészt vállalni.

A Viktor meg visít, hogy nem, az egészségügyért ne kelljen fizetni. De pénz termelődjön rá valahonnan. Tök mindegy, hogy honnan, úgy is ellenezni fogjuk! És ha már nincs elég pénz a fenntartásra, kórházat akkor se zárjunk be! Semmiképp. És ami eddig ingyen volt, azt továbbra kapjuk ingyé'! Mert megérdemeljük!

A nép meg gyűlik az akolba, az "ingyenes" varázsszóra.

Ne, igazad van Viktorom, tényleg ne. Inkább támogassunk mindent fedezetlen pénzzel, aztán csodálkozzunk, hogy miért van 8% felett az infláció.

Aztán meg pótoljuk a kieső összeget lottóból. Ennyi észt egy rakáson! (Tallin! - ejh ez de rossz szóvicc volt - a szerk.)

A szarkazmust félretéve: mindannyian tudjuk, hogy ahogy a kormány hozzányúlt az egészségügyi reformhoz, az úgy rossz, ahogy van. A lehető legrosszabb helyen zártak be kórházakat (Lipótmező) és valami olyan ostoba elosztási rendszert dolgoztak ki, hogy a beteg a mentőautóban hal meg, mert annyit utaztatják körbe.
De az is a tény, hogy ingyenes egészségüggyel nem megyünk semmire. Ezt a kórházrendszert nem lehet ilyen kevés pénzből fenntartani. Vinnyoghatunk akármennyit, minél tovább megy ez így, annál nagyobb lesz a kár.

Két megoldás kínálkozik:
1. Növelni a TB-t. Mindenki fizessen többet az egészségügyért, még az is, aki csak kétévente megy orvoshoz.
2. A másik megoldás lenne az önrész. Igen, a vizitdíj, és a napidíj.

És itt jön a képbe Viktor, akinek egyik megoldás se tetszik. Semmit, sehogy. Nem tudja, hogy oldja meg a problémát, és nem is érdekli. Sajnos, a Magyar Köztársaság jelenleg legjobban támogatott pártjának egyetlen cél lebeg a szeme előtt; megnyerni a választásokat, méghozzá a legsötétebb, legkeményebb demagógiával. Mindent megígérni egyszerre, akkor is, ha egymásnak ellentmondanak ezek az ígéretek. Egyszerre növeljük az állami bevételeket és még osztogatunk is a jónépnek. Hogy is ne, valami táltosmágiával?

Hacsak nem csinál az MSZP csodát, illetve Viktornak végleg le nem dobja az agya az ékszíjat, akkor a Fidesz fogja megnyerni a választásokat. Ebben a pártban most jelenleg olyan potenciál rejtőzik, hogy bizony, akárhogy is hörög ellene a kormány, bőven rendbe tudná hozni a jelenlegi problémákat.

Hogy miért is? Azért, mert a Fideszen belül a pártvezér szava szent. Ha a Viktor kigondol valamit, akkor a párt mozdul, és csinálja. Olyan szintű megosztottság, mint ami az MSZP-t jellemzi, és ami a reformok legnagyobb kerékkötője, nincs. Sőt, a Fidesz még az MDF-et és a KDNP-t is képes a háta mögé tolni, ellentétben az SZDSZ-szel folyton vitázó kormánypárttal.

Szóval a Fidesz a legalkalmasabb arra jelenleg, hogy kivigye az országot a gödörből, és ráadásul szinte biztos, hogy őket választják meg 2010-ben. Akkor hol itt a gond?

A gond ott van, hogy a Fidesz meglengette a Harmadik Köztársaság rövid történelmének legnagyobb baromságát, az "alkotmányos népítéletet". Bizony, a nép ítél, a nép kormányoz, a nép dönt.

És a nép mindig úgy dönt, hogy nagy lófaszt akar ő változásokat, és a nagy lófaszt akar ő fizetni. Akármiért is. Inkább fizesse a kormány az új kocsimat bameg!

Ha Viktor kerül a hatalomra, több lehetőség van:
1. Nem csinál semmit. Az ország adóssága meg csak pörög és pörög, és olyan szinten legatyásodunk, hogy Románia hozzánk képest üdülőtelep lesz.
2. Elindít néhány reformot, de nem mer hozzányúlni a legsürgősebb problémákhoz. Itt ugyanaz lesz, mint az előző résznél, csak a folyamat hosszabb.
3. Elkezdi a refomokat, és éppúgy meg fogja bolygatni az életünket azokon a pontokon, mint ahol most az MSZP teszi. Ugyanolyan, vagy más módszerekkel. Bizony, ekkor kínálkozik a legjobb esélyünk arra, hogy kijussunk ebből az éjsötét gödörből.

Csakhogy hoppá! Jön a nép, és alkotmányosan népítél. Oda lép a Kossuth-térre, és azt mondja, hogy "de hát Viktor, ugyanezt velünk két éve leszavaztattad!". Akkor pedig kirobban a balhé, és a Fidesz Új Többsége úgy oszlik szét, mint egy csapat tüntető a könnygáztól.

Lehet, hogy nem is csak metaforikusan, hanem a szó legszorosabb értelmében.

Egy szó mint száz, a Fideszre ruházott felelősség és lehetőség óriási, de túl mélyen belementek már ebbe a népítélet játékba, hogy egyszerre mentsék az országot, és a saját reputációjukat. Valamelyiknek mennie kell a kettőből, és reméljük, nagyon reméljük, hogy Orbán Viktor észhez tér, és az Ország lesz az első, és csak utána jön a Párt.

2 megjegyzés:

Lombroso írta...

Nem rossz, vannak benne értékelendő gondolatok, de néhány kérdésben vitatkoznom kell veled.:)

Először is az ingyenesség.
Na az nincs. És nem is volt, sem az egészségügyben, sem az oktatásban. Ezek mindig is az adó és járulékfizetők pénzéből működtek. Én megértem, hogy kevés rá a pénz, és ezért egyesekben felmerül a gondolat, hogy magántőkét kéne bevonni ezekre a területekre, de ilyenkor mindig eszembe jut az az intés, hogy "két dolog kell megmaradjon állami kézben: az oktatás és az egészségügy". Az oktatási reformot gondolom felesleges magyaráznom, hiszen a tandíjjal te sem értettél egyet. Nyilvánvaló, hogy ez súlyosan csökkentette volna a társadalmi likviditás lehetőségét, mivel éppen a rászorulóknak nem maradt volna meg a lehetősége a továbbtanulásra. Ezzel együtt természetesen nem zárom ki egy normális fejlesztési részhozzájárulás bevezetését, de amit most találtak ki, az egyszerűen nem működött volna.
A másik az egészségügy közvetlen finanszírozása. Ezt a szférát nem véletlenül kezeljük a társadalmi szolidarítás alapján. Elvégre is kik töltik idejük legnagyobb részét az orvosnál/kórházban? Idősek, betegek, szegények. Más szóval a rászorulók. Amennyiben azt mondjuk, hogy mindenki egységesen fizessen X mennyiségű pénzt az ellátásért, akkor gyakorlatilag egy fejadóhoz kísértetiesen hasonló dolgot vezetünk be, ami mindenről híres, csak éppen a szolidarítás elvéről nem. Ennek a megfizetése mondjuk a "középpolgárságnak" (ha még van ilyen) nem okoz túl nagy megterhelést, de mivel ma Magyarországon közel 3 millió (!) szegény él, ezért nem lenne tanácsos ennek a bevezetése. Ott vannak helyette a TB járulékok és adók. Nem tökéletes rendszer, de jelenleg ezen keresztül lehet a legjobban megvalósítani az arányos közteherviselést. Ha még pénz kell, akkor bizony tessék bevezetni egy normális luxusadót, mert a legutóbbi bizony csúfosan megbukott.

Én személy szerint az alapvető problémát ott látom, hogy még nem eldöntött, hogy milyen kapitalista modellt szeretnénk választani. A neoliberális holland/USA féle lassiez faire-hez hasonlót, vagy a skandinávokéhoz hasonló szociális jóléti állam modelljét. Jelenleg - köszönhetően politikai váltógazdaságunknak és partikuláris jövőképünknek - ott tartunk, hogy hamarosan meglesznek a skandináv adószintek és a holland szociális háló.:)
A rossz adózási morált és egyéb gondokat (pl. szociális juttatások felülvizsgálata) pedig csak mélyreható, gyökeres változásokat hozó, átgondolt és elfogadtatott reformok útján lehet átalakítani, amelyeknek egyelőre nyomát sem láttuk.

A másik kérdés a FIDESZ hatalomra jutása 2010-ben. Na efelől nekem sincs kétségem. Amiben nagyon reménykedem az az, hogy ha már hatalomra jut, akkor össze tud szedni egy erős többéget (2/3), és végre lesz egy kormányunk amelyiknek módja és mersze lesz hozzányúlni az alapvető, lényeges kérdésekhez a látszatreformok és a láblógatás helyett. Ezek mellett csak remélni merem, hogy tanult a gyurcsány-kormány hibájából a viktor féle bagázs, és szakítva eddigi gyakorlatukkal végre alázattal, egyeztetéssel és tisztelettel fognak kormányozni.

Tehát a lényeg az, hogy nekem semmi bajom a reformokkal, de ha egy mód van rá, akkor azok valós reformok legyenek, és ha nem okoz problémát, akkor próbáljuk meg megőrizni a nemzeti kockázatközösséget. (Lásd majd összel az egészségbiztosításról szóló népszavazást.)

Amúgy gratulálok a blogodhoz, nagyon olvasmányos.

stark írta...

Hoppá, nicsak Lombroso, téged itt is látni.:D

Az ingyenességről annyit, hogy természetesen én is tudom, hogy még a körömcsipesz amivel a beteg Manci néni nagylábujjáról levágják a körmöt az ápolók, sincs ingyen, de sajnos, a köznép retorikájában az egészségügy még mindig "ingyenes", illetve a Kádár-rendszerre nosztalgiázók szemében még továbbra is ez az elképzelt ingyenesség szenvedett csorbát, amikor megjelent a vizitdíj és a napidíj.

Az a probléma, hogy a szocializmus anno kiépített itt egy viszonylag nagy kórházrendszert, amit ők maguk sem tudtak rendesen fenntartani, aztán a köztársaságnak ez már pláne nem megy. A TB járulékhoz, meg, mondom, nem nagyon mer egy kormány se hozzányúlni, mert félnek, hogy kigyulladnak tőle az autók Pesten.:D

Ugyanez az oktatásra. Még lenne logikája a tandíjnak, ha teszem az ötödekkora lenne, és lehetne havi részletekben fizetni, mert akkor az úriember vállal diákmunkát, és fizet. Csak itt meg az a probléma, hogy vannak olyan szakok (jog, orvosi) ahol képtelenség dolgozni a tanulás mellett.

Szerintem ha már mindenképpen tandíjat akartak bevezetni, akkor nem lett volna rossz ötlet emelni a diákhitel felső határát, csak hát ugye azt is vissza kell fizetni.

Meg igazából elintézhetnék az egészet úgy, hogy a diplomás munkavállalók adóját növelik egy pár százalékkal, és ezt az összeget forgatják vissza a felsőoktatásba. Itt meg az a veszély fenyeget, hogy a pénz nem oda kerül, ahova kéne...

Ötlet van rengeteg, de az a baj, hogy mindnek van hátulütője, és jelen pillanatban a gazdasági helyzet akkora szopás, hogy egyszerűen lehetetlen, hogy ne legyenek "vesztesei" a reformoknak.

Egyébként igen, és is abban reménykedem, hogy az Orbán-kormányzat kicsit javít a reformkommunikáción, és nem ilyen Gyurcsányos rendeleti jelleggel próbálja elénk rakni a témát, mert úgy megint szívni fogja mindenki a fogait.

Te csak ne gratulálgassál a reakciós blogomhoz, TEEEE, büdös szélsőjobboldali vandálhulligán TEEEE, mert Hajrá Pigtől szaros viperával fog megcsapkodni, TEEE és majd anyádat a FIB fogja benzinnel locsolni és az antifasiszta mozgalom fogja lehugyozni, miközben ég, TEEEEE:D:D:D:D:D:D.