2008. május 28., szerda

Minél szarabb a helyzet, annál hülyébb a Párt!

Avagy, miről is van szó, amikor egy politikus beszél?

Amikor kiáll hazánk valamelyik Fontos Embere, és megnyilatkozik, akkor bizony egyetlen dolog történik: vigyorog, és azt mondja, amit a legtöbb szavazó hallani szeretne. Tudja ő is, hogy hazudik, és tudja a szavazó is, hogy hazudik. Tudja ezt mindenki, mégis benne vagyunk a játékban. Amikor aztán a kis házi kedvencünket megválasztják, akkor rázzuk a fejünket, hogy bizony nem ezt ígérte, aztán eszünk egy pizzát. Mert olyan rettentő mód rossz nekünk.

Ezen egy kicsit változtatott az őszödi beszéd. Az ország öt részre oszlott:

a. Football huligánokra, és eszelősökre, akik kihasználják a politikai helyzetet az utcai erőszakhoz, és az őket támogató rétegekre.

b. Azokra, akik már elvesztették a hitüket, és szarnak az egészre.

c. Azokra akik továbbra is a párttagsági alapján döntenek, és ha a ha PÁRT hirtelen a fél lakosság elgázosítását hirdetné meg programnak, azzal is egyetértenének.

d. Azokra, akik továbbra is az ígéretek alapján szavaznak, és most ott figyelnek az Új Többségben.

e. Reformpártiakra, akiknek mindegy, hogy ki van hatalmon, csak már hajtsa végre a kurva reformokat. Szerintem ez a réteg a legvékonyabb.

Eddig nagyjából meg tudtuk mondani, hogy melyik rétegbe milyen párt követői tartoznak. Most már nem. Orbán Viktornak ugyanis volt egy romantikus randevúja Kéri László politológus zárt estjén. Egy romantikus randevúja volt a gazdasági realitásokkal, és alaposan szobára ment. Annyira, hogy azóta a kormány az infarktus közelében van. Sőt, Gyurcsány Ferenc végre rájött, hogy melyik párthoz tartozik, és vérbeli szocialista dumával támadta a viktori programot.

Viktori program. Már magának a kifejezésnek is van egy szolid bája. Eddig azt tudtuk, hogy nem is létezett ilyen, most meg kiderült, hogy már jó ideje meglehet, csak nem merik bevállalni. Kiderült, hogy a KDNP nem is olyan jó barát, hogy az adókat át kell variálni, le kell állítani az állami nagyberuházásokat, el kell küldeni a Gárdát a francba, és a legsúlyosabb, hogy hozzá kell nyúlni a nyugdíjrendszerhez.

Először azt gondolnánk, hogy Viktor beszívott a beszéd előtt, de úgy néz ki, hogy a Fidesz vállalja ezeket a reformokat, amelyek már most radikálisabbak mint az eddigi MSZP reformok bármikor. Annyira, hogy a Kurucinfó is már arról sír, hogy a Fidesz is nyúzná a népet. Legalább a szélsőjobbosok nem szavaznak a Fideszre, és nem kell folyton azt a neokomcsi és MSZP-s baromságot hallgatni, hogy bezzeg a Fidesz és a Gárda mennyire egy ütemre menetelnek.

Valamit azért rettenetesen sajnálok; az MSZP a maradék méltóságát is feladta a szavazatokért. Hamisítatlan demagóg retorikával érvelnek. Gyurcsány leosztja a Fidesz, mert van titkos programja, holott eddig az volt a baj, hogy nincs semmilyen programja. Gyurcsány a nagy reformerről átment a legrosszabb politikai szélkakasba, az olcsó szavazatokért. Meghalt a viktor, éljen a viktor. Az MSZP az alkalmatlanságtól és a bukástól végképp elhülyült.

És most itt vagyunk. A legtámogatottabb pártnak van egy programja, ami nem csak hogy keresztül vihető, de még biztató is. Persze, a lakosságnak annyira nem tetszik. Valljuk be, az előző reformadag se tetszett annyira. Viszont az emberek előtt már csak két választás van; vagy itt a Fidesz új reformcsomagja, vagy vissza a régihez, ami botrányos kudarcot vallott, és egy teljesen hiteltelen figura van a végén, akiről már kiderült, hogy éppannyira gátlástalanul demagóg a szavazatokért, mint ahogy eddig Orbán volt.

A Fidesz tulajdonképpen kockára tette a szavazatainak nem kicsi hányadát ezzel a programmal, hiszen messze többen vannak akik a jólét és az állami gondoskodás igéretéért mennek szavazni, mint akik a reformokat áhítják. 2.8 millió szavazatot már kockáztatnak, mert ennyi nyugdíjasunk van. Politikailag tehát hasznuk nincs a dologból, ellenben le tudják tenni az asztalra, hogy tessék bazmeg, vannak terveink.

6 megjegyzés:

Lombroso írta...

Ezek szerint jogosan bízhatok benne, hogy az eddigi "reform"párti ballib értelmiség most Viktor arcképével a mellén fog vonulni és hozsannázni, hogy végre itt vannak a gazdasági reformok? Fridi nem győzi majd dícsérni az új reformert? Kóka 20 méterről megemeli a kalapját Kövér előtt?:) Nem valószínű, szerintem készüljünk fel hosszú távon az "ezek nem is reformok, és a viktor lenyúzza a bőrt is rólunk" szövegekre a csendes többség részéről. Már be sem merem kapcsolni az ATV-t.:)

Viccet félretéve, továbbra is az a véleményem, hogy lehet reformokat meg megszorításokat csinálni, de ésszerűen, tervszerűen és egyeztetve.

Azért valahol kár, hogy nem lesz meg a 2/3-os kormány, örültem volna egy új jogalkotási törvénynek.:-/ Esetleg ha látszólag összevesznének a KDNP-vel ami más programot és egy jobbos alternatívát nyújtana, akkor talán ketten együtt összevadásznák a 67%-ot. Aztán a KDNP szépen feladja a kamuprogramja nagy részét, megcsinálják az átszervezéseket, és csak a KDNP becsülete meg néhány millió ember bizalma ment rá.:)

Na kussolok, és megyek vissza tanulni.

stark írta...

Na ja, pont arról beszéltem, hogy most az MSZP a legbunkóbb érvekkel osztja a Fideszt... Szerintem még két hónap, és Gyurcsány gyökeresen szembefordul a reformokkal és Kurucinfós szinten fog nyomulni, csak hogy megszerezze a szavazatokat...

De hát már esélytelen, a Fidesz összehozott magának akkora tábort, hogy ne lehessen azt csak úgy szétverni...

Csak ugye a nyugdíjasok a súlyos pont, ugyanis most őket próbálja Gyurcsány megszólítani a nyugdíj eszelős védelmével, ami, mint tudjuk, így is az államkassze 25%-át feleszi...

stark írta...

Mellesleg mondasz valamit erről a tanulás dologról, néhány jegyzet már nagyon vádlóan néz rám...

Mester Úr írta...

A nyugdíjakról csak annyit, hogy azt már egyszer befizette a szegényember... Azt miért nme teszik félre? Vagy fektetik be, mert itt nem kis pénzekről van szó és így a kamat sem lenne kicsi...

És ebben valamilyen szinten a nyugdíjasoknak igazuk is van: hogyha már ők egyszer befizették azt a pénzt, akkor most mit hepciázik mindenki, hogy az az államkasszából ekkora meg akkora százalékot vesz le?

Szerény vélemény szerint ez olyan, mint amikor voltunk osztálykiránduláson és az egyik oszt. társamnak az anyja 5 napra adott ötezret a tanárnak, hogy minden nap adjon 1000ft-ot a gyereknek, hogy az ne költse el mindjárt az egészet. És mi van ha a tanát egyik nap csak ötszázat ad, mert ma csak a strandra megyünk és úgy sem lesz rá szükséged...

Mester Úr írta...

Mondjuk a nyugdíjasnak persze szüksége van rá, de a lényeg remélem érthető!

stark írta...

A probléma az, hogy a nyugdíjasok lassan többen lesznek mint az adózók. Már így is nagyon sokan vannak, mert ugye most öregedett el a háború utáni "baby-boomer" generáció. Egyébként ez tipikus európai probléma: egyszerűen túl sok az öreg, és az országnak a gatyája is rámegy arra, hogy kifizesse a nyugdíjakat, és hogy az egészségügyi ellátásukat fedezze. Mivel a nyugdíjak az ország költségvetésének a 24%-a, ezért bátran állíthatjuk, hogy ők viszik el a legtöbb pénzt.

A megoldás a magánnyugdíjpénztár lenne - amire jobban teszi az ember, ha már 25 éves kora előtt elkezd gyűjteni - csakhát az előző rendszerben olyan nem volt, hanem az állam szépen levonta a kis adód, és gondolta, hogy majd abból fedezi a kis nyugdíjad. Persze a kommunisták gazdasági nullák, és amikor a szar kis rendszerük összeomlott, ez már olyan, mint ha nem is lett volna. A rendszerváltás után pedig senki se fáradozott, hogy felvilágosítsa a népet a nyugdíjpénztár előnyeiről.

Mellesleg az MSZP szlogenje nagy baromság, Orbán nem akar elvenni a nyugdíjasoktól pénzt, hanem befagyasztja a nyugdíjak reálértékét, azaz az inflációval egyező mértékben emeli csak azt, nem rak rá bonuszt évente, és valszeg nem lesz 13. havi nyugdíj sem.