2008. április 11., péntek

A fasiszta rém

Forrás: Index, Bombagyár

Gyurcsány is ott lesz az antifasiszta tüntetésen.

Schröder is elmegy demonstrálni.

Fenyegetőznek a zsidók.


Így meg ez ebben az országban. Ha szar a helyzet, akkor eljátsszuk az ujjal mutogatósat. Megint egy gyönyörű játékot láthatunk a szélsőjobb kontra Gyurcsány Ferenc összecsapásban. Ahogy szépen lassan araszolgat ez az ország egy gyanús kinézetű szakadék pereme felé, úgy szaporodnak az égető közéleti kérdések megtárgyalása helyett jelentkező baromkodások.

Kidobtak egy nőt a jegyirodából, állítólag azért, mert magyar, illetve, a jegyiroda álláspontja szerint, mert minősíthetetlenül viselkedett. Csak itt, halkan megjegyzem, hogy amikor pénztárosként dolgoztam, akkor még a legbunkóbb, legtahóbb vevőt is ki kellett szolgálnom, akárhogy is pattog. Ha el akarja vinni a cuccot, fizet, ha nem akarja, akkor nem fizet. De arról szó sem lehetett, hogy akár vissza is szóljak neki.

Én nem tudom, hogy milyen annak a jegyirodának az üzletpolitikája, de biztosan kurva sokat kereshetnek, hogy egy ilyen megmozdulást megengednek maguknak.

És erre jött egy tipikus Bombagyár reakció: ezek zsidók. És nem szolgálnak ki magyarokat. Kicsit mulatságos elképzelnem, hogy hogyan tartja fenn magát egy olyan jegyiroda, ahol az aktuális ország lakosságának a 95%-át nem szolgálják ki. De ugorjuk át ezt a kis logikai csapdát, és koncentráljunk arra, hogy mégis mi folyik itt.

Kimennek a jegyiroda elé a "fasiszták", jegyet venni. A jegyiroda nem ad (hülyék ezek? el tudják képzelni, hogy ha mindegyik tüntető vesz egy jegyet, akkor mekkora bevételt kaszálnak be egy nap?) abból a jogos félelemből, hogy esetleg elszabadulnak az indulatok. Megjelennek azok bohócok is, akik magukat antifasisztáknak kiáltják ki, és nagyon szeretnék, ha egyszer megverhetnének egy pár tüntetőt. Legalábbis a partizáninfós fajtájának ez az álma. Tökéletes újkori magyar életkép. Már csak egy nagy üveg kóla, és némi popcorn hiányzik.

És ekkor lecsap a pannonpuma idomárja, pont a rá jellemző szerepkörben. Érdekes módon, Feri antifasizmusa pont akkor csapkodta az eget, amikor a zavargások és a beszéd miatt krízist élt át a kormány. Nagyon jó kis fogás volt a részéről, bizisten volt néhány hülye, aki már lezárt marhavagonokat vizionált ahelyett, hogy azt feszegetné, hogy hogyan is marad valaki alkotmánysértéssel kormányon, és hogy mégis mi a büdös faszt kíván tenni El Presidente. És mégis hogyan verhette szét a demokratikus rendőrségünk az Astoria előtt a Fidesz megemlékezést? Csak ugye nem kellett volna a Viktorékat lenácizni a külföldi lapokban.

És most itt egy másik krízis, a koalíció krízise. Az MSZP támogatottsága vészesen közelíti a 20% értéket, a Fideszé vészesen nő, és ráadásul ott a kissebségi kormány árnyképe is. Ilyenkor jön elő újra az antifasizmus kártya. Ez egy egyértelmű kiáltás Feritől, hogy neeee, ne ránki figyeljetek, ott a fasiszta, az a rossz. A széjsőjobb meg visszamutat, és csak annyit mond: "Zsidó!"

Köszönjük uraim, eljutottunk a '20-as '30-as évek politizálásához, amikor egymásra mutogatva a másik politikai beállítottságát, vagy (elnézést a kifejezésért) faját használjuk érvként minden akciónkhoz. Képesek vagyunk egy fogyasztói nézeteltérésből nemzeti, sőt, faji kérdést csinálni, és aztán az egész felhajtást arra felhasználni, hogy eltereljük a figyelmet a magyarországi állapotokról.

Komolyan, miért vagyunk képesek elhinni, hogy az ország bajait a zsidók vagy a fasiszták okozzák?

Ha igazán kíváncsiak vagyunk arra, hogy ki a felelős mindezért, akkor tudnék javasolni egy össznépi tükörbenézést.

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki részt vesz ebben a tömeges faszakodásban. Egyedül Schrödert tudom megérteni, ő német, neki az ilyenekben kötelező véleményt nyilvánítani.

4 megjegyzés:

Cica írta...

A mi drága demokratikus országunk...
Továbbra is tartom magam azon "extrém" álláspontomhoz, hogy a parlamentáris demokráciát nem a magyar népnek találták ki, valahogy sohasem tudjuk fenntartani hosszútávon, legalábbis nekem ez jön le.
Bezzeg királyság idején.
Még a végén royalista leszek.
(ugye az a királyságpárti?)
Akkor nincs kec-mec, nincs zsidózás, meg fasisztázán.
Az van, amit a király mond és mindenki fogja be a bagólesőjét... hehe... na jó... tényleg extrém... de a magyar politika meg valahogy... nemtom gáz.

stark írta...

Igen, csak az a baj, hogy manapság egy ilyen uralkodóra gyakran bepöccennek, és megölik.:D

Mellesleg a királyság (alkotmányos monarchia) ötlete nem akkora hülyeség, hiszen az angolok, a hollandok, a spanyolok, a dánok és a svédek is mind ilyen rendszerben élnek, és mintha nem menne nekik olyan rosszul.:D

Csakhát ott meg néha egy Iron Lady éles lőszerrel lővet a tömegbe...

Cica írta...

Néha egy uralkodónak komoly áldozatokat kell hoznia a nagyobb jó érdekében, ez már Machiavelli is megmondta.

stark írta...

A probléma csupán az, hogy Machiavelli a 16. század centralista politikai ideológiáját vallotta, amelyet mostanra már kicsit elavultnak nyilváníthatunk, ugyanis a király is néha csinál óriási baromságot, és ha egyedül övé hatalom, akkor nincs aki megállítsa.

Margaret Thatcher pedig a brit megszállás ellen tüntető íreket lövette le, ami azért elég kellemetlen fényt vet egy alkotmányos rendszerrel:)

Mellesleg tényleg megfontolandó, hogy bizonyos gazdasági és társadalmi kríziseknél nem-e lenne okos ötlet meghatározott időre kiterjeszteni a miniszterelnök hatalmát, ugyanis úgy reformintézkedéseket végrehajtani, hogy minden irányból ellenállásba ütközik, nem lehet, még akkor sem, hogy ha konkrétan jók azok a reformok (amely, sajnos ebben az esetben nem igaz).